Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csalóka kilátások a magaslesről

2012.01.19
Egy hónapja annak, hogy lehorgonyoztunk a Gerecse lábánál, és négy lábunk koptatni kezdte a jól ismert útvonalat. Holott ennyi idő távlatából visszaemlékezni már nem is annyira hiteles, de az úton, a gondolat ösvényein is bejárt útvonalon talán élvezetes újra együtt végighaladnunk.
Egy hónap, igen, annyi idő telt el a legutolsó Gerecsézés óta, de vagy tíz éve, mikor első alkalommal vetődtem erre az útvonalra. A Baj községből felkacskaringózó sárga jelzést akkor is a természetközeli erdő takarta a távolról őt sasoló érdeklődők elől. Nem fedte fel báját a rá csak távolról ácsingózók számára. Oda kellett járulni a színe elé, csak testközelből láthattuk, micsoda meseszép tájat rejtenek a fák. Idővel egy mező is kirajzolódott, hol családok kergették a labdát, és élvezték az erdő emberének való klímáját. De mint minden, ez is megváltozott és hasztalan keresnénk ennek nyomait. A talpalatnyi zöldet erőgépek szántották fel, és ma már „hasznosításra került”. De nem csak itt alakult át a kép, bizonyos területeket fátlanítottak és szemünk szabadabban lát át a réten. Nekem így is tetszik a környék, mozaikosságával is hangulatos kirándulást ígér az erre kószálóknak.
De tíz éve, amikor először nyomtam bakancsom talpát a talajba, még túrázás címkéjével felbélyegezve törtettem át tájon. Idővel a madarak nevét keresve bóklásztam erre, mára kislányommal való csavargás öröme mellett a környék egészének, tudatos élvezetének céljából kerültünk erre egyet.
Az idő nagy úr! Paksi Endre szavalja, énekli, az egyetlen kincsünk, melyet ideig-óráig megkapunk. De nemcsak ő halad előre, hanem mi is. Anyáék Bálinttal Tatán állomásoztak, mi pedig egy közeli magasles előtt masíroztunk volna el, csakhogy olyan kedvesen állt ott, gondoltuk nem hagyjuk magára, hát felcsimpaszkodtunk rá.
A pár méter magasságból máris megváltozott az elénk táruló kép látványa. Ami eddig rejtve maradt, most körvonalaiban rajzolódott ki, és az összkép is olyan hangulatosnak tűnt.
De mintha az életünk is ilyen lenne! Ha távolba nézünk, csupa szép, ígéretes elérhetőséget vélnek sokan felfedezni. Kisgyerekek mindig nagyobbak akarnak lenni, mert akkor nem kell hazamenni időre. Aki általános iskolás, az a következő középiskolás állomásra vágyik. A tizennyolc évesek már önálló életről ábrándoznak, majd amikor megkapják, idővel újabb és újabb jövőbeli álmokat szőnek. A kisgyerekes szülők egy része is arra vár, hogy aprójuk megnőjön, akivel szerintük kevesebb lesz a „gond”. Majd ha ez is bekövetkezik, akkor már a nyugdíjat várják, mert akkor lesznek igazán boldogok.
Ehhez azonban pár nagyon fontos folyamatot nem teszünk hozzá, ami pedig ott van és fontos. A magaslesről kinézünk, megtetszhet egy kép, egy rész. Amikor azonban megyünk, egy, két, öt, tíz éven át az út során, mi magunk is változunk és idővel értékrendünk, beállítottságunk megváltozhat. Az idő azonban nemcsak ránk van hatással, hanem arra a képre is, melyre vágyunk. Idővel az is megváltozik, és amikor odaérünk, nem is azt kapjuk, mint amit a magaslesről láttunk. De a távolból, az elnagyolt képben a részletek nem rajzolódnak ki. Amint azonban a közelbe érünk, rájöhetünk, a részletek már nem is arról szólnak, mint amiért elindultunk.
Ez az összefüggés gyakorlatban, hétköznapi életben mit takar?
Ha például valaki szimpatikus nekünk, mondjuk, tévéből, alkalmi találkozásokból vagy máshonnan, és odamegyünk hozzá, majd megismerjük közelről, lehet, hogy a közeli képtől még vonzóbbá válik, mint távolról. Így jártam például, mikor a Kupé irodalmi folyóirat estjén találkoztam a pécsi társasággal. Addig is aranyosnak tűntek, de élőben még élménytelibb volt barátságos stílusuk. Amikor a Schneebergre mentünk, távolról imádnivaló helynek látszott. A lábainál már megmutatta valósabb arcát, és amikor magunk alá toltuk a  két kilométer magas hegyet, akkor tátottuk igazán ámuldozva szánkat. Van azonban fonákja is a távolságnak. Sokan egy tárgy megszerzésétől (óriási emeletes kertes ház, nagy értékű autó), vagy a nyugdíjas korukra várják a boldogság eljövetelét, de amikor elérkezik az idő, a felőrlődött test annyira megváltozik, hogy nem tudja ugyanazokat az élményeket nyújtani, mint amiről ábrándozott az ember.
Kizárólag a jövőbe vetett cél elérésétől várni a boldogságot - lutris dolog.                                       
Nemcsak a végkimeneteltől függ itt a siker, hanem az élethez való hozzáállásunk hibája miatt is csorbulhat a nyolc-tíz évtizedünk fénye. Aki ugyanis csak mindig az elképzelt jövőbe veti bizodalmát, hajlamos az áhított állapothoz való „gyalogolás” során is átsiklani azok előnyein és újabb célokat határozni meg. Ez a magatartás valójában a felelősségünk elodázása, hiszen sokkal egyszerűbb „majd akkor” címszavakkal hadonászni, mint mostanában megvalósítani mindazt!
Amikor felhúzzuk a bakancsot és a sáros ösvényeken csavargunk, ne foglalkozzunk semmi mással, mint a jelen varázsával! Érezzük jól magunkat mindig most, és persze adjuk meg a lehetőségét annak is, hogy ez a következő időkben is így legyen!
 
Nagy Kornél
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.